Janról és Dávidról

Jan & Dávid

Janról és Dávidról

Az egyik első közös kép

Dávid és Jan egy német nyelvtanfolyamon találkoztak. Pár héttel később egy házibuliban mutatta be Jan Dávidot a barátainak.

Mielőtt elutazott volna Jan szülővárosába, Dávid titokban lengyel nyelvórákat vett, hogy jobban szót értsen Jan szüleivel.

Janról és Dávidról

Először együtt Poznanban

Itt talán már a házasságra is készen álltak. Ne rajtad múljon.

Támogasd!
Janról és Dávidról

A dél-lengyel hegyekben

Hiába nőtt fel erdő mellett, Jan a túrázást csak Dávid mellett szerette meg. Csak azt kellett megtanulnia, hogy amikor Dávid 1 órás sétát ígér, az legalább 4-5 óra túrázást jelent…

A Kéktúra füzetbe is gyűlnek a pecsétek.

Janról és Dávidról

Az első biciklitúra 2013-ban

Három darabba szerelték szét, és fekete zsákokba csomagolták a biciklijüket, hogy át tudják vonatoztatni őket a montenegrói határon. Ilyen kalandos első túra után nem csoda, hogy azóta is minden évben biciklizni járnak.

Janról és Dávidról

Füge kedvenc babzsákja

2010-ben érkezett a családba Füge. Az első éjszaka lavórba tették minden alkalommal, amikor úgy gondolták, hogy pisilnie kell, nehogy a 2. emeletről lefelé a lépcsőházban történjen a baleset. Az első emeleten lakó Margit néni először nem örült, hogy kutya költözött a lépcsőházba, de Füge hamarosan a szívébe lopta magát.

Janról és Dávidról

Füge első éjszakája Janéknál

Janról és Dávidról

Füge egy éves lett

Janról és Dávidról

Füge egy éves lett

Janról és Dávidról

Jan meglepetés buliján

Dávid mindig komolyan veszi a szülinapokat, szuper meglepetésekkel készül. Jan itt éppen Dávid szüleitől érkezett, akik feltartóztatták őt, amíg Dávid mindent előkészített, és beengedte a vendégeket.

Minden pár életében vízválasztó az a karácsony, amikor először ünnepelnek ketten, egy családként, nem ki-ki a szülői házban. Janék egy barátjukhoz szöktek meg az első ilyen karácsony alkalmával, azóta elválaszthatatlanul együtt töltik az ünnepeket.

A képeslapot Dávid kézzel készítette, bár nem erre a karácsonyra.

Janról és Dávidról

Az első együtt töltött karácsony

Janról és Dávidról

Megérkezett Alma

2024-ben érkezett a családba Alma, akivel a Budapest környéki kirándulóhelyeket már keresztül-kasul bejárták.

Janról és Dávidról

Ez pedig az esküvői fotójuk helye

Mondj igent, hogy ők is igent mondhassanak!

Jan és Dávid várnak. Készek arra, hogy összeházasodjanak, de a magyar törvények megfosztják őket ettől az érzelmi és jogi biztonságot is adó köteléktől. Ha ők készen állnak, mi mire várunk?

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.