Miért fontos, hogy azonos nemű párok is házasodhassanak?
A házasság egyszerre érzelmi és jogi kötelék. Az örökléstől kezdve az egészségügyi döntéseken át a gyermeknevelésig egy párkapcsolat minden szakaszában biztonságot, jogokat és védelmet nyújt. Az azonos nemű párok hasonló okokból akarnak összeházasodni, mint mindenki más: a szeretetük ünneplése és a szövetségük megerősítése miatt, illetve azért, hogy kapcsolatukat ugyanolyannak ismerjék el.
Miben más a bejegyzett élettársi kapcsolat, mint a házasság?
2009 óta az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatot köthetnek Magyarországon. Ez sok szempontból hasonló ugyan a házassághoz – örökölhetnek egymás után, osztoznak a közösen szerzett vagyonon, jogosultak adó-, szociális és munkajogi kedvezményekre –, de vannak lényeges különbségek, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák őket:
- csak azonos nemű párok köthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot, ami kezdettől megbélyegzi a kapcsolatukat,
- nem fogadhatnak közösen örökbe,
- nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben és
- a névviselés szabályai is szűkebbek.
Nem elég a bejegyzett élettársi kapcsolat? Mi vele a baj?
A bejegyzett élettársi kapcsolat egy kirekesztő intézmény, ami bár hasonló jogokat biztosít, de nem nyújtja ugyanazt a védelmet, biztonságot és társadalmi elismerést, mint a házasság. Az azonos nemű párokat másodrendű állampolgárként kezeli, és jogilag is hátrányos helyzetbe hozza őket, azaz semmilyen módon nem helyettesíti a házasságot.
A különbségek nemcsak jogi akadályokat jelentenek, hanem erős negatív üzenetük is van: az állam szerint az ő kapcsolatuk kevesebbet ér. Ez a kirekesztő forma megalázó, fenntartja a diszkriminációt és komoly problémákat okoz a párok életében, különösen a gyermeknevelésben és a családalapításban.
Mekkora támogatottsága van az azonos nemű párok házasságának Magyarországon?
Egy 2024 novemberi reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyarok közel fele (49%) támogatja az azonos neműek házasságát. Különösen magas ez az arány a fiatalok (30 év alatt 75%), a felsőfokú végzettségűek (61%), a nők (56%) és a budapestiek (67%) körében.
Azt hallottam, hogy nagyon sok nyugati országban már házasodhatnak. Magyarország nagyon le van maradva?
2025-ben már 39 országban lehetséges az azonos nemű párok házassága, köztük szinte egész Nyugat-Európában, illetve Észak- és Dél-Amerika nagy részén. Az első ország, ahol 2001-ben bevezették, Hollandia volt. A tapasztalatok mindenhol azt mutatják, hogy az azonos nemű párok házassága megerősíti az egész társadalmat: csökken a diszkrimináció, javul a szexuális és nemi kisebbségek életminősége és a társadalmi támogatottságuk is növekszik.
Alapvetően támogatom, hogy házasodhassanak az azonos nemű párok, de az egyházam ellenzi. Templomban is házasodhatnának majd?
Nem, a jog kizárólag a polgári házasságra vonatkozik, vagyis az azonos nemű párok házasságának állami elismerésére. Az egyházak mindenhol szabadon dönthetik el, hogy kiket esketnek meg, tehát a vallásszabadság és a diszkrimináció-mentesség békésen megférnek egymás mellett. Az azonos nemű párok házassága ezért nem érinti a vallási szertartásokat vagy hitéleti szabályokat, kizárólag jogegyenlőségről van szó, arról, hogy az állam mindenkit egyenlőként kezel.
Hogyan fogjuk elérni Magyarországon is, hogy az azonos nemű párok is összeházasodhassanak?
Jogszabályi változtatásokra mindenképpen szükség lesz: módosítani kell az Alaptörvényen és a Polgári Törvénykönyvön is, hogy a házasság minden pár számára elérhető legyen. Ehhez pedig az kell, hogy megmutassuk a döntéshozóknak, hogy milyen sokan támogatjuk az egyenlőséget. Minél többen vagyunk, annál hamarabb érjük el a célunkat: akár úgy, hogy a politikusaink maguktól lépnek, akár úgy, hogy egy népszavazáson közösen kikényszerítjük a változást.
Annyi más probléma is van az országban. Miért ezzel foglalkoztok?
Az, hogy mindenkinek ugyanolyan jogai és lehetőségei legyenek, nem valami után vagy helyett következik a sorban, hanem mindennek az alapja.
A kormány hosszú évek óta teszi a szexuális és nemi kisebbségeket gyűlöletkampányainak célpontjává: több jogszabályt is elfogadtak, hogy lépten-nyomon éreztessék velük, hogy nem teljes jogú polgárai a közös országunknak, miközben elképesztő hazugságokat és gonoszságokat terjesztenek róluk.
Az azonos nemű párok házasságának bevezetése a teljes jogegyenlőségért folytatott küzdelem legfontosabb állomása, azt fejezi ki, hogy az állam mindenkit egyenjogú és egyenrangú emberként kezel. Ráadásul előrébb visz minket egy olyan országhoz vezető úton, ahol mindenkinek jobb élni, szemben a jelennel, ahol mindig csak a kormány gyalázatos intézkedéseinek káros hatásait igyekszünk visszafordítani, vagy legalább csökkenteni.
Ha a fiatalok egy olyan országban nőnek fel, ahol az egyenlőség az alap, akkor nemcsak az iskolai erőszak csökken, hanem kevesebben lesznek öngyilkosok vagy költöznek külföldre. Az azonos nemű párok házasságának többségi támogatásával nagyobb biztonságban lesznek a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozók, hiszen a kormány nem mer majd jogsértő törvényeket elfogadni ellenük, sőt a gyűlöletre építő kormányplakátoknak és reklámoknak is búcsút inthetünk. Minél többen vagyunk tehát, annál gyorsabban érjük el a célunkat, és annál jobb lesz mindannyiunknak itt élni.